Skip to content

Interjú: A Syrius legenda nyomában

2009/07/01

Jelen dokumentum az eredeti cikk betűhív közlése!
A cikk forrása:
http://www.mno.hu/portal/152257
Szerző: Fóth Miklós
Megjelent: 2003.06.14.

Három évtizeddel ezelőtt Ausztráliában egy kelet-európai rockzenekar vendégszerepelt. 1971 augusztusában az Odyssey rockfesztiválon a Pink Floyd vagy Manfred Mann együttese középszerűnek tűnt az ausztrál közönség és a sajtó szemei előtt, mert a Magyarországról érkezett Syrius zenekar olyan jazzrockelőadásban részesítette a publikumot, amilyet még elképzelni sem tudtak.

E fesztivált követően a magyar együttes nevéhez az Európa élcsapata címet illesztették, s számos további koncertkörút és egy lemezfelvétel után 1971 őszén hazaérkeztek.
A Syrius tragikusra fordult története manapság egyre ismertebbé válik. Az együttes nem vehetett fel újabb lemezt, nem szerepelhetett a tévében, az illetékes elvtársak pedig nem engedtek nekik újabb külföldi körutat. Az akkori törvények tiltották az önmenedzselést. A legendás Syrius hazatérte után két évig járta a fővárosi és vidéki klubokat, s miután az utolsó lehetőséget is kihúzták a lábuk alól, és egy újabb ausztrál turné hiúsult meg, 1973-ban szétváltak.
A zenekar orgonista zeneszerzője, Pataki László, később Ausztriába disszidált, a jazzfúvós Ráduly Mihály az Egyesült Államokba, az énekes-basszusgitáros Orszáczky (Jackie) Miklós pedig Ausztráliába. A zenekar alapítója, Baronits Zsolt fúvós Ungár Anikó bűvésznő zenész társa lett, a dobos Veszelinov András pedig az Apostolban verte a bőröket, majd Hofi Géza haknizenekarának tagjaként játszott. Az egész világon ismert és népszerű zenésszé egyedül Jackie vált közülük, aki a nyolcvanas évek végétől egyre többet járt Magyarországon.

Két éve, 2001 szeptemberében azonban megtörtént a csoda: huszonnyolc év után először újra láthattuk a legendás Syriust. Igaz, a zenekar eredeti alapítója, Baronits Zsolt már nem élt, ráadásul alig több mint egyórás koncertjük az előtte hallható Orszáczky Jackie–Tátrai Tibor előadásnak szerzett közönséget. Az eredeti elképzelés szerint ismét összeáll a „nagy” Syrius, mégpedig azért, hogy a Margit-szigeten a klasszikus rock legnagyobbjaival szerepeljen együtt.
Orszáczky méltó régi hírnevéhez, és basszusgitárjának húrjait magasabbra hangolva szólisztikus szerepet vállal az együttesében. A csoda magyar módra valószínűleg most vasárnap is megtörténik, hasonlóan ahhoz, ahogy 32 évvel ezelőtt Ausztráliában. Az időpontok egyeztetése miatt foszlott szét egy hónapja a remény, hogy nem 2025-ben játszik újra együtt Pataki László orgonista, Veszelinov András dobos, Ráduly Mihály fúvós (most már hegedűs) és Orszáczky Miklós énekes-basszusgitáros, hanem most vasárnap.

– Két éve viccesen azzal a mondattal zárta a Syrius koncertjét, hogy „a legközelebb 2025-ben lesz látható ez a zenekar újra”. Ezt a mondatot a régi banda iránti ellenérzés váltotta ki önben?
– Én nem vagyok annak a híve, ahogy például a Focus újraalakult vagy a King Crimson és a Colosseum. Sokan azért csinálják ezt, mert nincs más elképzelésük. Egy-két évente egy buli belefér, de szerintem nem használható elképzelés az, hogy a zenekar túrázzon és lemezt csináljon.
– A mostanság gyakori „nosztalgiázást” nevetségesnek tartja?
– Ha az anyag, amit akkor játszottunk, jó volt, és erre van érdeklődő azok közül, akik akkor hallották és manapság is szeretik, akkor nem probléma játszani most sem. Harminc év távlatából ez egyszerű: akkor húszévesek voltunk, ma ötvenévesek vagyunk. Eljátsszuk azt, amit akkor, ők eljönnek meghallgatni. Ez nem olyan nosztalgia, nem profitért csináljuk, hogy bejöjjenek egymillióan és hatalmasat kaszáljunk.
– Most viszont épp egy „emlékzenekar” részese vagy, hisz’ Frank Zappa zenéjét játsszátok majd egy jam-sessionön.
– Abban a korosztályban Zappa mindannyiunkat megragadott. Ő annyira híres volt, hogy még a csehszlovák elnök is fölvette kulturális tanácsadónak. Műve szerintem a múlt század egyik nagy értéke.
– A Syrius is játszott régen számokat másoktól, de azokat úgy dolgozták át, hogy már fel sem lehetett ismerni.
– Ebben az akármennyire is „elfehéresedett” és elkapitalizálódott, de dzsesszalapú zenében ez így működhet. A zenészek különböző formában adják elő az alaptémát: a XVII-XVIII. században is írtak még a szerzők olyan műveket, ahol az előadó improvizálhatott. Ez később megszűnt.
– A publikum két évvel ezelőtt láthatta és hallhatta az ön nevével fémjelzett, Tátrai Tibor gitáros közreműködésével felállt zenekart. Azóta mennyit változott a zenéjük, milyen új irányokat találtak?
– A korral és az előadásokkal együtt érlelődik a zenekar. A jó pap is holtig tanul, a zenész is. Nem lehet megállni.
– A mostani zenéjüket hova helyezi, kiknek szól?
– Remélem, olyanoknak, akiknek van fülük. Külföldön – de Magyarországon is – azt tapasztaltam: jönnek a fiatalabb generációból is, az idősebből is.
– Akik két éve eljöttek a Margit-szigetre önt meghallgatni, azok nagyrészt a nagy Syrius rajongói voltak. Többen mondták közülük a Tátrai–Orszáczky lemezbemutató koncert után, hogy amit ma csinál, az túlzottan felszínes.
– Köszönöm a kritikát. Ezek szerint mindjárt össze is pakolhatok, és mehetek haza. A régi Syrius bonyolultsága annak a pillanatnak, annak az időszaknak volt a jellegzetessége – ami aztán még sokkal bonyolultabbá vált. Minden akciónak megvan a reakciója.
– Ön szerint a mostani zenei jelenségek közül mi az, ami előrevivőnek ítélhető?
– Van bizonyos őszinteség, ami a zenét zenévé teszi. A mai popzenében ezt ritkán lehet megtalálni, mert az egy produkciós folyamat, amit a producer határoz meg, hisz a lemeztársaság fizet a szükségletei szerint. A mai törekvések közül a dzsesszel vagy a népzenével való fuzionálás remek dolog. Amikor a paraszt bácsi énekli: „esik az eső” vagy „meghalt az asszony”, annak van mélysége.
– Úgy tudom, annak idején, szintén a popipar eljárásai folytán ön játszotta a basszus szólamot a korai INXS-albumokon, csak éppen nem írták rá a lemezborítókra.
– Én játszottam jó pár lemezen – ez jelenti azt, amikor hivatásos zenész vagy és stúdiómunkát vállalsz. Ilyenkor előfordul, hogy a basszus rész nem volt jól felvéve, vagy a zenész nem azt játssza éppen, amit a producer kér. Ilyenkor az egymás nyakát is átvágó, kemény zenei üzletvilág törvényei szerint behívnak valakit, aki jól gitározik vagy dobol, és rájátssza az adott szólamot. Nem írják rá a nevét, mert kifizetik ott helyben. Volt olyan eset Ausztráliában, hogy többünk rájátszásából vágtak össze egy dalhoz basszus szólamot.
– A kilencvenes évektől kezdve egyre többet jár Magyarországon. Milyen a hazájához való viszonya?
– Egy évben egyszer járok erre, de nemcsak Magyarországra jövök ilyenkor, hanem szerte Európába, sőt idén Kanadába is megyünk. Itthon mindig fölfrissülök egy kicsit – igaz, vannak barátaim Ausztráliában is, akikkel magyarul beszélek – de ez mégis egész más. Ez életjellegű. Az itteni problémák is érdekelnek. Talán a korral jár, hogy kezded szemlélgetni, mi is történik a függönyök mögött, a politikában. A szívem beledobban, de tulajdonképpen kívülállóként nézem ezt, mert nem itt élek.
– Nem érzi, hogy vissza kellene jönnie Magyarországra?
– Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy tervezzük, akkor lehetőségem lesz az év felét itt tölteni. A szándékom megvan.

Advertisements
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: