Skip to content

Orszáczky Jackie 1948-2008

2009/07/19

Jelen dokumentum az eredeti cikk betűhív közlése!
A cikk forrása:
http://quart.hu/cikk.php?id=2168
Szerző:
Megjelent: Quart.hu

Elhunyt Orszáczky Miklós énekes, basszusgitáros, piccolo-basszusgitáros. A Syrius legendás underground-jazzrock korszakában volt a zenekar frontembere, több mint három évtizede Ausztráliában élt és muzsikált, de gyakran megfordult Magyarországon is. Kivételes egyéniség, lenyűgöző előadó és magával ragadó ember volt.

1948. május 8-án született Kőbányán, gyermekkora nagy részét aztán a Korányi Sándor utcában töltötte. Ötévesen kezdett zeneiskolába járni, tizenöt évesen alakította meg barátaival és bátyjával az Új Rákfogó együttest; sok pályatársához hasonlóan azért lett ő a basszusgitáros, mert erre a hangszerre nem volt más jelentkező. Zenei érdeklődése ekkorra a rockandroll és a jazz, a gospel felé fordult. Az Új Rákfogó először 1962-ben, egy gimnáziumi bulin lépett fel. “Ezen az egy fellépésen több élményt szereztem, mint a több évi hegedűtanulás alatt, és a vonóval sem vertek. Ha ilyen élmény lett volna a gyakorlás, akkor annyit gyakoroltam volna, hogy az embertelen” – mesélte később. Hamarosan a Syncom együttesbe vitte magával bátyja, itt lett “profi” zenész – az édesapjától kapott erősítőn és házi készítésű basszusgitáron játszva. A sűrűsödő fellépések miatt egyre ritkábban járt iskolába, végül kirúgták, nem is érettségizett le soha. Tizennyolc évesen az Alföldi Cipőgyár raktárában dolgozott – három napig. Büszke volt rá, hogy a továbbiakban kizárólag zenészként keresett pénzt.

A hatvanas évek végén került – Pataki Lászlóval együtt – a Baronits Zsolt zenekarvezető által éppen újjászervezett Syrius együttesbe. A Syrius – ahogyan Orszáczky fogalmazott – “a legcikibb név volt akkor az országban”, táncdalénekeseket vagy éppen bűvészeket kísértek fesztiválokon és ORI-turnékon. Viszont biztos megélhetést, a személyi igazolványba bejegyzett munkahelyet jelentett; Orszáczkyék pedig arról álmodoztak, hogy idővel a maguk jazzes-zappás-hendrixes ízléséhez igazítják az együttes zenéjét. Mint a magyar underground rock legendáriumából ismert: az álom megvalósult.

A hetvenes évtized első éveiben a klasszikus felállású (Baronits, Orszáczky, Pataki, Ráduly Mihály, Veszelinov András) Syrius kultikus “underground” zenekar lett (a kifejezést akkoriban a jazzes és bluesos elemeket felvonultató, összetett, fúziós rockzene stílusmegjelöléseként használták). Soha nem volt akkora rajongótáboruk, mint a korszak sztárzenekarainak, de havi húsz-harminc klubkoncertet adtak telt házak előtt. Az Orszáczky és Pataki kialakította hangzás és a hangszeres bravúrok mellett a Syrius fő vonzerejét Jackie személyisége, lenyűgözően szellemes és szabad színpadi jelenléte jelentette.

A zenekar 1970 végén egy magyar származású szervező, Charles Fisher jóvoltából, hosszas előkészületek és hivatali packázások után Ausztráliába utazott. A rosszkedvű hakninak induló, közel egy éves turnén a zenekar egy idő után játszhatta a maga zenéjét, s a kritika és a közönség körében is jelentős sikert aratott. Ekkor készült el az a lemezfelvétel, amely sokáig a klasszikus Syrius-felállás egyetlen hozzáférhető dokumentuma volt. A Devil’s Masquerade Magyarországon Az ördög álarcosbálja címmel, nyögvenyelős egyezkedések után, kis példányszámban jelent meg 1972-ben. (“Igaz, hogy el lehetett volna adni a Syrius együttesből tízezer lemezt, de ha nem adtuk ki, senki nem reklamálta. Az a tízezer ember belenyugodott abba, hogy nem vesz Syrius-lemezt. Ha az Omegát meg az Illést nem adjuk ki megfelelő mennyiségben, botrány lett volna” – nyilatkozta évekkel később a Hanglemezgyártó Vállalat híres-hírhedt popzenei korifeusa, Erdős Péter.)

Orszáczky 1973-ban – Ráduly Mihállyal együtt – újra beszállt az egykori társa, Lakatos “Bögöly” Béla által fenntartott, a Syriusnál jazzesebb jazzrockot művelő Rákfogóba – minden bizonnyal hiányzott neki a barátokkal való kötetlen együttmuzsikálás, a meghitt, kisebb koncerthelyek hangulata. Bár hivatalosan az addigra önmagát progresszív rockot játszó zenekarként meghatározó, népszerűsége csúcsán álló Syrius tagjai maradtak, a zenekaron belüli rossz hangulat miatt a klasszikus felállás hamarosan szétesett. Ehhez a rossz hangulathoz hozzájárult, hogy meghiúsult egy angliai és egy amerikai utazás, majd – és ez volt az igazi mélyütés – kútba esett a biztosnak vélt újabb ausztrál turné. (Hogy ennek egyes zenekari tagok telhetetlensége, az ausztrál zenész-szakszervezet áskálódása vagy a pártállami kultúrairányítás szűkkeblűsége volt-e az oka, az a rendelkezésünkre álló forrásokból nem kihüvelyezhető.)

Orszáczky ősszel kilépett a Syriusból, s Charles Fisher meghívására, természetesen hosszas hivatalos huzavona után, 1974 áprilisában egyedül utazott el Ausztráliába. Session-zenészként kezdett dolgozni, de már 1975-ben megjelent egy instrumentális lemeze, a Beramiada. A következő négy évben az amerikai születésű énekesnő, Marcia Hines zeneigazgatójaként dolgozott, aztán – részben egyre inkább a klasszikus soul és funk hatása alá kerülve, részben mindig új zenei hibridek útjait keresve – számos különböző formáció élén dolgozott: Bland Frenzy, Astonished Boyfriends, Stanmore Groovers, Industrial Accident, Hungarian Rapsadists, Gray Suits. A pálya fontos állomása a soulos klubkedvenc Jump Back Jack, még fontosabb a Grandmasters, amelyben későbbi feleségével és alkotótársával, Tina Harrod énekesnővel találkozott. Április 4-én, a Művészetek Palotájában születésnapi koncerten léptek volna fel.

Orszáczky már 1977-ben feltűnt látogatóként Budapesten – a rákfogós társasággal zenélt is együtt -, s egy öt éves szünettől eltekintve azóta is folyamatosan jelen volt a magyar színpadokon. Legutóbb tavaly járt Magyarországon: márciusban és augusztusban több koncertet is adott, többek között az A38 Hajón, s a Szigeten is játszott.

Azon fájdalmasan ritka magyar muzsikusok közé tartozott, akik kivándorolva nem mentek tönkre, nem kallódtak el. Ausztráliában megjelent albumai egytől egyig frissek, érdekesek, karcosak. Örömmel vett rész itthon a Syrius 2001-es ön-emlékkoncertjén, de egy pillanatig sem élt a múltban, képes volt helyükön kezelni sikereket és kudarcokat egyaránt, egyszerre volt örök lázadó és bölcs tanító. A kérdésre, hogy minek is tartják őt Ausztráliában, egy nemrégi interjúban így felelt: “Nem akarok nagyképű lenni, mégis azt mondom, hogy az vagyok ott is, ami itt – egy öreg zenész, akit mindenki szeret.”

Az idézetek és számos információ forrása a Budai Ervin által szerkesztett, 2006-ban megjelent, Széttört álmok című kiadvány.

Advertisements
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: