Skip to content

A Montreaux-i legjobb szólista

2013/03/01

Eredetileg megjelent: 1970, Magyar Ifjúság.
A dokumentum Nemes Nagy Péter gyűjteményéből származik. Köszönet érte.
Újraközölve: 2013.03.01.

MI70+

A Montreaux-i legjobb szólista

Az 1970-es Montreaux-i Jazzfesztivál legjobb szólistája a szakemberek véleménye szerint a magyar Ráduly Mihály volt. Teljesítménye elismeréseképpen egyéves ösztöndíjat kapott a bostoni Berklee School of Music-ben.
Ráduly Mihály Pege Aladár kvartettjével szerepelt Montreaux-ben. Közel két éve állandó tagja ennek a kisegyüttesnek. Azóta csaknem valamennyi Pege-koncerten fellépett Ráduly. Minden alkalommal külön élményt jelentett szaxofon- és fuvolajátéka, amelyet mélyen átitatott a modern jazz apostolainak: John Coltranenek, Eric Dolphynak, Charlie Mingusnak és Archie Sheppnek zenei hatása. Kopírozásról mégsem beszélhetünk, mert Ráduly Mihály játékában egyre több eredeti vonás jelenik meg. Termékenyítően hatnak rá az említett zenészek felvételei s ezek elegyéből különleges esszenciát mixel.
A fekete jazz
Ráduly Mihály 9 éves korától tanult hegedülni, majd szaxofonozni és klarinétozni kezdett az OSZK stúdiójában. 1962-63-ban ismerkedett meg Dave Brubeck zenéjével és rajta keresztül a jazz-zenével, majd a néger jazz, a fekete jazz híve lett. Erről így vall: “Brubeck zeneileg jó, csinos, szép jazzt játszik. Merőben más volt viszont az a jazz, amit Brubeck után hallgattam. Amióta az első Charlie Mingus felvételt meghallottam, azóta számomra Mingus és a többi fekete jazzmuzsikus zenéje jelenti az igazi zenét. Ez a fajta zene keményebb dió, többet kíván az embertől, éppúgy hat az érzelmekre, mint az értelemre.”
A jazz útján
Szajkó Józseffel, a tehetséges fiatal szaxofonossal alakította meg Ráduly az első együttesét, amellyel az egykori budapesti jazzklubban debütáltak. Így többek között felvételt készített velük a BBC és a Bécsi Televízió. A Charlie Mingust példaképül választó Junior Sextett-tel pedig a Magyar Rádió 1968-as jazzversenyén szerepeltek.
Ráduly 1968 késő őszén játszott először Pege Aladárral. A varsói és a székesfehérvári nemzetközi jazzfesztiválok közönsége egyaránt lelkesen tapsolt játékának. A Magyar Rádió 1970. évi jazzversenyén a Pege-kvartett első helyet szerzett. Így jutott az együttes a Montreaux-i Jazzfesztiválra, amelyet az európai rádiótársaságok szerveztek.
Syrius
Köztudott, hogy hazánkban a jazzmuzsikusok jobbára a vendéglátóiparban keresik meg kenyerüket. Hosszú ideig így volt ezzel Ráduly Mihály is. Aztán egy napon meghívták az átszervezett Syrius együttesbe. Ráduly elfogadta a meghívást. És a kör bezárult. A legismertebb jazz-zenészek közül is – például Jimmy Smith és Roland Kirk – sokan játszanak beathez közel álló stílust. A Syrius együttes az underground zenéhez közel álló stílust játszó zenekar, fő erőssége Ráduly Mihály. És a Montreaux-i Jazzfesztivál legjobb szólistája Ráduly Mihály volt.
Gratulálunk

S.G.G.

Fotó: Ifj. Tóth István

Reklámok

Ráduly Mihály a Prágai Jazzfesztiválról

2013/02/04

Eredetileg megjelent: 1972. november 4., Film Színház Muzsika.
A dokumentumot Bálint Csaba közölte újra. Köszönet érte.
Eredetileg újraközölve: 2009.10.24. – Passzio.hu

Raduly-FSZM-1972_nov_4m

Nemzetközi big band – Ráduly Mihály a Prágai Jazzfesztiválról

(1972) Október 18-22 között rendezték meg a IX. prágai nemzetközi jazzfesztivált. Az egyik meghívott vendég Ráduly Mihály számol be élményeiről, benyomásairól.

– A Prágai Koncert és személy szerint Lubomir Dorúzka, a Csehszlovák Jazzföderáció vezetője hívott meg a nemzetközi big bandbe. Ez valóban internacionális együttes volt. Résztvevői közül megemlíteném Johnny Griffint, Side Hamptont, Dizzy Reece-t és Billy Brookst az USA-ból, Klaus Kocht, Ludwig Petrowskyt az NDK-ból, Vince Benedettit Svájcból, Ronnie Rosst Angliából, Ozren Depolot Jugoszláviából Eric Kleinschustert Ausztriából, és jómagamat Magyarországról. Kilenc csehszlovák zenész csatlakozott a zenekarhoz, akik közül Karel Velebnyt emelném ki. Az együttest Slide Hampton és Václáv Zahradnik vezényelte.

– 1970-ben már játszottam egy hasonló zenekarban, de ez az idei jobb volt. Jobbak voltak a körülmények. Több volt a próbaidő. Három napon át napi 6-8 órát próbáltunk, ezalatt a “válogatott” úgy összeszokott, hogy képes volt rögtön hanglemezre játszani az egész műsort. A négynapos fesztiválnak ez volt az attrakciója. Élvezet volt ezekkel a fiúkkal dolgozni, mert értettek hozzá, hogyan kell atmoszférát teremteni.

– Olyan hangulat volt koncert közben, ami csak úgy vitte előre a zenekart. Óriási swing volt! Ennek a kis bandnek volt köze még a régi swingzenekarok zenéjéhez, de a hangszerelések (Slide Hampton munkája) már teljesen modern volt. Személy szerint Johnny Griffintől sokat tanultam. Négy napig együtt játszottunk és megfigyelhettem, hogy a lüktetést (ami sajátja), hogyan közvetíti át a hangszerén. Milyen feszesen – soha nem pongyolán – fúj. Nála mindig úgy összeszorul a ritmus, hogy abból kirobbanó swing lesz.

– Különben a fesztivál a csehszlovák jazzélet keresztmetszetét adta. A dixilandtől a free jazzig minden színárnyalat képviselve volt. Nem akarom felsorolni a résztvevőket, csak megemlítenék néhányat közülük.

– A dixiland-együttesek táborában két cseh zenekar mellett egy lengyel, egy NDK és a szegedi Old Timers együttest hallottam, szép sikerük volt. Karel Ruzicka + 9 zenekara saját szerzeményekkel jelentkezett. Szólistájuk, a Fehérvárról jól ismert Jiri Stivin. A lengyel Hovi-vokál a Videoton Fesztiválon jobban tetszett. Profi módon énekelnek, nehéz dolgokat oldanak meg, de a produkciójuk nagyon művi. A Thompson Singers együttes éneklése sokkal emberközelibb, s magávalragadóbb. A Novi Vokált a híres lengyel szaxofonos, Zbigniew Namyslowski kísérte zongorán. Tetszett még a finn Heiki Sarmanto kvintett. Nagyon fiatal zenészek. Közülük ketten Berklee-ben végeztek. Ez nagyon meglátszott játékukon, szinte “másként ültek neki” a hangszereknek. Jól összeszokott együttes, saját szerzeményüket játszották. Stílusuk rocki irányzathoz tartozik. (A jelenkori Miles Davis követői.)

– Külön fejezetet érdemel az a tény, hogy a nemzetközi nagyzenekar mellett még három csehszlovák big band lépett fel. Ez mutatja, hogy barátaink milyen komoly fúvós tradícióval rendelkeznek. A három zenekarba körülbelül 45-50 fúvós kellett. Hogy milyen jók ezek a fúvósok, ezt mutatja, hogy mind a három nagyzenekar szép, kiegyenlített hangzást nyújtott. G. Bromot hallgatva sajnáltam igazán, hogy nálunk nincs egy igazán jó nagyzenekar. Jó volt Richard Kovalcik, a Manfred Schulte együttes és a Ladislav Simone big band.

– Mindent összevetve, színvonalban valamivel gyengébb volt ez a fesztivál, mint a megelőző éveké. Ez talán azért történt, mert hiányoztak a kiugró nagy nevek. Olyan művészek, akikért megtelik a Lucerna Hall. De így is nyolcvanszázalékos volt a látogatottság, s ez esetenként 2000-2500 embert jelentett. Úgy érzem, Csehszlovákiában felnevelődött egy olyan fiatal hallgatógeneráció, amelyik eljár a fesztiváljaira akkor is, ha ott történetesen nem szerepelnek világsztárok – fejezte be beszámolóját Ráduly Mihály.

F. L.

A Syrius az ausztráliai turné után

2013/02/04

Eredetileg megjelent: 1972, Film Színház Muzsika.
A dokumentumot Bálint Csaba közölte újra, valamint Nemes Nagy Péter is eljuttatta hozzánk. Köszönet érte.
Eredetileg újraközölve: 2009.12.20. – Passzio.hu

Syrius-FSZM-1972_marc001m

A Syrius az ausztráliai turné után

Ugyancsak meghökkentek azok, akik részt vettek a Syrius együttes koncertjén az Egyetemi Színpadon. Volt ugyanis egy intermezzo egy csinos táncosnő és egyik zenészünk felléptével. Ez utóbbi öltözetére nehezen illett a kifogástalan jelző. A rendezők teljességgel elérték céljukat, a közönséget felkészületlenül a sokk-hatás érte. Eltekintve e kis betéttől, önmagában a Syrius zenéje is bizonyára meglepte azokat, akik most hallották először az együttest ausztráliai útja óta. A beatrajongók feltétlenül csalódtak, annál nagyobb volt viszont azoknak az öröme, akik korszerű zenét vártak. Újszerű törekvési kísérletet élvezhettünk az Egyetemi Színpadon, sőt az összeszokott, letisztult és tudatos játék alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy már nem is kísérletről van szó.

A Syrius sikeresen ötvözött két irányzatot: eredetileg az együttes – Baronits (alt szaxofon), Pataki (orgona, zongora), Orszáczky (basszusgitár, ének), Veszelinov (dob) – beates, illetve rockos felkészültségű volt, s a hozzájuk csatlakozott Ráduly Mihály a magyar jazz élet egyik legtehetségesebb zenésze. Az eredmény rock alapra, kísérletre épülő virtuóz improvizatív szólisztikus zene. A nyugati pop-világban “heavy jazz-rock”-nak nevezik ezt az irányzatot. A Syriust meghallgatva nyugodtan állíthatjuk, hogy a most kialakuló új stílusnak a magyar együttes méltó képviselője, sőt talán még kevesebb engedményt tesz az olcsó siker érdekében, mint néhány külföldi zenekar.

– Az ausztráliai útnak fontos szerepe volt a stílusunk tökéletesítésében, bár a lényeget tekintve már az elutazást megelőzően határozott koncepciónk volt – mondja Orszáczky Miklós.

A hatások inkább a körülményekből, a pop-élet törvényeiből és nem a kint hallott zenekaroktól adódtak. Ausztráliában elsősorban a beat-együttesek a népszerűek, így kezdetben fenntartásokkal fogadták zenénket. A tíz és fél hónapos úton nyilvános koncerteken vettünk részt, játszottunk egyetemeken, ahol hamar megszerették a jazz-rockos felfogásunkat. Sikerünk talán éppen abból adódott, hogy az igényesebb, s nem táncolni vágyó hallgatóközönség befogadta a zenénket, mégha az nehezebb is, mint a beat.

Az ausztráliai pop-lapok feltűnően sokat foglalkoztak a Syrius-szal, ami önmagában is bizonyítja népszerűségüket. A cikkek közül idézzük a Music Macer (sic!) egyik kommentárját: “Amit ezek az érett magyar muzsikusok játszottak, az amiért én is lelkesedtem, amikor Angliából hazatértem: rock és a közelmúlt jazz-e”.

Raduly Mihály is a körülményekből adódó impulzusokra utal. A Syriusnak ugyanis voltak kellemetlen percei is: egyszer az impresszárió távozott a pénzzel, majd az együttes felszerelését vitte el valaki a mikrobusszal együtt. Sokáig húzódott a lemezfelvétel is.

– Ez az ötödik lemez, amelyben közreműködtem – mondja az ausztrál lapokban is csak Misinek nevezett népszerű jazz-zenészünk. – De ez volt a legizgalmasabb, mert valami újat csináltunk, s majdnem mindent meg is tudtunk valósítani az elképzeléseinkből. Úgy érezzük, ez a lemez Ausztrália nélkül nem lett volna ilyen jó, hiszen ott lettünk keményebbek, célratörőbbek a zenében.

Hamarosan a Qualiton is kiadja a lemezt, ugyancsak megjelenik Ausztrálián kívül Angliában és az Egyesült Államokban is.

És az itthoni tervek? Abban a felfogásban kívánja folytatni az utat a Syrius, ahogy Ausztráliában elkezdte. Amint az együttes tagjai egybehangzóan vállalják, továbbra sem akarnak engedményt tenni az úgynevezett “vendéglátóipari zenének”. Nyilvánvaló, hogy ez a rögösebb út, hiszen nem számíthatnak, legalábbis kezdetben olyan széles hallgatóközönségre, mint a népszerű beat együttesek. Ezekben a napokban indult be rendszeres fellépésük két klubban, a Bem rakparton és a Fehérvári úton. Mint mondják, csak a “hallgatóközönségnek” játszanak, s remélik, hogy sikerül felújítani még az út előtt elkezdett jam sessionokat (sic!), hátha így közelebb lehet hozni egymáshoz a zenészeket.. Az ausztráliai turné idején szinte “hiányérzetük” volt amiatt, hogy kizökkentek az itthoni egymással vetélkedő zenekarok, sajnos nem ritka torzsalkodásaiból.

– Reméljük, hogy hamarosan nálunk sem lenne meglepő eset – mondja Orszáczky -, ami velünk történt: mikor ellopták szerelésünket az egyik nyilvános koncerten, 12 zenekar ajánlotta fel, hogy ingyen játszik nekünk, pontosabban értünk!

Lovas Gyula

Syrius-zenét játszom

2013/02/03

Eredetileg megjelent: 1970.  november 2., Ifjúsági Magazin.
A dokumentumot Bálint Csaba közölte újra. Köszönet érte.
Eredetileg újraközölve: 2009.11.02. – Passzio.hu

Syrius-IM-1970_nov002m

Syrius-zenét játszom

– Ráduly Mihály kollégád mellett te kaptad a legtöbb szavazatot a szakmai szuper együttes szavazáson.
– Sohasem kerestem a népszerűséget. Nem örülnék annak, ha a mi zenénk a slágerrajongók kedvence lenne.

– És a szakma…?
– Az más. Zavarba jövök, ha valaki odajön és gratulál, de nagyon jólesik.

– Énekesként és basszusgitárosként is rád szavaztak kollégáid. Neked melyik a fontosabb?
– Amikor hallom az orgonát és a dobot, a harmóniákból és a ritmusból automatikusan, ösztönösen következik az, amit a gitáron játszom. Mindig az énekre koncentrálok.

– Underground muzsikus vagy?
– Itthon mi játszottuk először ezt a stílust. Nem tartom szerencsésnek a kifejezést. Mi “Syrius”-zenét játszunk.

– Zenészmúltad?
– Huszonkét éves vagyok. Tizenhat éves korom óta játszom. Először a Syncom-együtteshez kerültem, majd alapítója voltam az első magyar blues-együttesnek, az Új-Rákfogónak. Aztán következett a Syrius…

– Hol tanultál?
– Hét évig hegedültem, hat évig zongoráztam zeneiskolai hallgatóként. A legtöbbet mégis nagy muzsikusok lemezeiről tanultam. Egy óriás egyéniség feltérképezése – egy szemeszter.

– Mennyit gyakorolsz?
– Minden héten három napon át reggeltől estig. A hét végén ugyanis szüleim elmennek Érdre és én nyugodtan próbálhatok, nem zavarom őket.

– Állítólag izgága vagy.
– Van benne valami. Elég gyorsan “begurulok”, sokszor vitatkozom, talán oktalanul is. Mentségemre szolgál, hogy ezt utólag mindig belátom.

– Jellemezd egy-egy mondattal a Syrius tagokat.
– Baronits: pompás teamzenész, még pompásabb üzletember. Pataki: hangulatok harmóniáinak királya. Ráduly: hál’istennek már ott tartunk, hogy lassan neve is van. Veszelinov: örök ellenzéki, mindene a zene.

– Kikhez köt a legerősebb szál?
– A barátaimhoz.

– Kit tartasz a legnagyobb énekesnek és basszusgitárosnak, és – ha választhatnál – melyik együttesben játszanál legszívesebben.
– Ének: David Clayton-Thomas a Blood Sweat and Tears-től, basszus: Lakatos Béla a Bajtala trióból, együttes: a Chichago.

– Most hol játszotok?
– A Ganz-MÁVAG kultúrotthonában.

– Akárhány beatzenésszel beszéltem, egyik sem vitatta: Orszáczky Miklós a legtehetségesebb magyar bluesénekes.

Jazzkoncert Orszáczkyval

2013/02/02

Eredetileg megjelent: 1977.  január 25., Esti Hírlap.
A dokumentum Nemes Nagy Péter gyűjteményéből származik. Köszönet érte.
Újraközölve: 2013.02.03.

EH77

Jazzkoncert Orszáczkyval

Szombaton este a Kapás utcai jazz-rock klubban Kőszegi Imre és Babos Gyula mellett – ők hétról hétre itt játszanak -, egy szikár, vörösesbarnára égett arcú, szemüveges, eddig nem látott basszusgitáros “tűnt fel”. A Syrius egykori basszusgitárosa, énekese, szellemi vezére, Orszáczky Miklós, majd háromévnyi távollét után érkezett haza Ausztráliából, ahol jelenleg dolgozik. Kedden landolt a gépe, csütörtökön már a kőbányai klubban “szállt be” egy jam sessionba, abba a muzsikálási formába, amit ő honosított meg Magyarországon. Szombaton már trióban együtt volt a másik zenekara, a Rákfogó – vasárnap Szakcsi Lakatos Bélával kiegészülve, majdnem a teljes létszámban léptek fel nagy sikerrel a Marcibányi téren. Éjfélhez közeledve, a parányi pódiumon vagy tíz-tizenöt zenész tolongott körülötte a hangszereknél. Egy varázslatos rögtönzést, sziporkázást fogott össze, mint négy-öt éve, az emlékezetes Eötvös- és Bercsényi-klubbeli koncerteken.
Orszáczkyék új zenei magatartást, új stílust és hangzásvilágot teremtettek Magyarországon; a rockból jazzbe fejlődés útjának példáját. Megújították és kiszélesítették mind a jazz művelőinek, mind közönségének táborát. Gondolati zenéjük -amely máig él és hat – mértéke az ifjúsági zene megítélésének? Orszáczky ausztrál együttesével készült lemezét a rádióban már hallhattuk, szeretné a kapcsolatokat szorosabbra fűzni, élő koncertsorozatot tervez itthon a jövő évre. De ami egyelőre biztos; a hét végén még egyszer játszik a Kapás utcában, a Marcibányi téren, a Bem rakparton, újra azokon a helyeken, ahol a magyar jazz-rock megszületett.

Kőbányai János

Syrius – ausztrál kislemez (1971)

2013/02/02

Jelen dokumentum az eredeti cikk betűhív közlése!
A cikk forrása:
http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=27523
Szerző:
Bálint Csaba
Megjelent:
Passzio.hu – 2013.01.03.

syrius_1972_aus_single_150A zseniális Nagy Syrius isteni, zseniális Ausztráliában felvett albuma, a Devil’s Masquerade idehaza Az ördög álarcosbálja címen jelent meg, szintén angol nyelven…

A nagylemezt idehaza összesen 6000 példányban adták ki 1972-ben, egy példányért állapottól függően 5-6000 forintot kérnek el manapság. Az Ausztrál eredeti nagylemez sem volt túl nagy példányszámú, hajlok rá, hogy talán nagyjából ugyanennyi lehetett, példányt fellelni szinte lehetetlen. Ez a legdrágábban beszerezhető nagylemez-ritkaság magyar zenekartól. Az Omega angliai Red Starja olyan 50-60.000 forint körül mozog, a Syrius 80.000 alatt nem megvásárolható. Idehaza olyan 5-6 embernek lehet meg.

Hozzájárul ehhez az is, hogyha feltűnik az ebay-en, akkor bizony nem a magyarok ütik le, ezt keresik világviszonylatban is, és erősebb vásárlóerővel. A nagylemezhez kiadtak promó célokra iszonyat kevés példányszámban kislemezt is, ez kevésbé köztudott. Ebből példányt szerezni, na az a mutatvány. Talán ha három gyűjtő birtokol belőle mutatóba idehaza.

A kislemezen nincs olyan dal, ami nem jelent meg volna a nagylemezen, csak kimásoltak két számot. Tulajdonképpen értékét csak ritkasága adja. Csak a nüanszok szerelmeseinek: Megfigyelhető, hogy a lemezlyukra van szerkesztve a Spin szóból a “p” köre. Jópofa.

Track lista:

I’ve Been This Down Before (Pataki-Fischer) 3’30”
Concerto Part 11 (Pataki) 2’00”
EK-4463

Kiadó: Festival Records
Bálint Csaba (2013.01.03.)
rockmuzeum.ini.hu

Egy kiváló lemez, amit hallani kell!

2013/02/02

1972 január 2-án a The Sydney Morning Herald oldalain megjelent egy rövidke lemezajánló, kritika a Syrius nagylemezéről.

Eredetileg megjelent: 1972 január 2, The Sydney Morning Herald.
Forrás: http://news.google.com/newspapers?nid=1301&dat=19720102&id=vPhjAAAAIBAJ&sjid=cOUDAAAAIBAJ&pg=1796,679682
Újraközölve: 2013.02.02.

The wit and a general brilliance of the one album made by the Syrius group are a challenge to the Australian music scene (Spin SEL-934377).
This is no gentle piece of sugar and spice but a taut, concentrated performance with all of the concentration and feeling of Gershwin.
Tonal colour, phrasing and melody are taken from rock music and used to create a tone poem of great intensity.
“Crooked Man” for instance is played by the five-piece group thinking as an orchestra, teaching out to the orchestral qualities of each of their few instrumens.
An outstanding LP which must be heard.

The Sydney Morning Herald - Jan 2 1972